Üdvözlet a Prvic Luka.info oldalon!  

Dobrodošli! Kézikocsis csomagszállítás |
Oldalunk célja bemutatni a šibeniki szigetvilág egyik kis szigetének, a Vodice-vel szemben fekvő Prvić-nek a délkeleti települését, Prvić Luka-t. A szigetet és az itteni két falut (Prvić Luka,
Šepurine) is a Vodice és Šibenik között, menetrend szerint közlekedő hajóval lehet megközelíteni. A régészeti leletek szerint már az ókorban is lakott szigetre a későbbiekben a XV. század folyamán költöztek nagyobb számban a környező szárazföldi vidékről emberek - a sziget viszonylagos biztonságot nyújtott a török fenyegetéssel szemben. Ekkor, 1461-ben alapítanak itt kolostort a ferencrendi barátok is.
Mivel a szigeten nincsenek gépjárművek és turisták is inkább csak kirándulni járnak ide, a nyaralásukat ide tervezők nyugalomra, családias hangulatra számíthatnak. Az öböl északi oldalán strandként a házsorok előtti betonteraszok, majd tovább a sziklás part szolgálnak, a kikötői móló külső oldalán egy kis aprókavicsos résszel a kisebbeknek. A déli oldalon szintén betonos, létrás bejárókkal a Požega Üdülő strandja. Hosszabb, aprókavicsos strandot a sziget tízperces sétával elérhető másik településén,
Šepurine-ben találunk.

Vízparti házak az öbölben |
A szálláshelyek közül méretével (prvić-i viszonylatban) kiemelkedik a Maestral Szálló és az elsősorban hazai vendégeket fogadó Požega Üdülő - ezeken kívül több család foglalkozik apartmanos szállás kiadással. Az aprócska faluban egy kisbolt (Prima Čače) és több étterem és büfé is várja vásárlóit, vendégeit (Nanini, Marate, Punta, Val, Stara Makina). A riván még egy postahivatal is működik, a főutcán pedig egy aprócska galéria.
A sokévszázados történelmi múltat a régi dalmát házakon és utcaképen kívül a Szűz Mária ferences kolostor is jelzi, a mellette fekvő, XVI. század és a XX. század első fele között lukaiak és šepurineiek által közösen használt temetővel.

Verancsics a templomban |
A szigethez kötődik Faust Vrančić, magyarul Verancsics Faustus. Verancsics Antal šibeniki születésű unokaöccse, tudós, feltaláló gazdag pályát hagyva magamögött (veszprémi kapitány, Rudolf császár prágai titkára, csanádi püspök) Velencében halt meg 1617-ben. A számára kedves helyen, a család
šepurine-i nyaralójának közelében, a prvić luka-i templomban temették el. Sírját ugyan kifosztották, de emlékét a templom falán található, őt ábrázoló festményen kívül egy, a riván jelenleg épülő látogatói központ is őrizni fogja. A Machinae novae (1616.) c. könyvében közzétett találmányait (pl. az ejtőernyő) ábrázoló makettekből készült kiállítás jelenleg is megtekinthető.
Kérjük tekintse meg Prvić Luka-t bemutató
fotógalériánkat és
videóinkat is! A könnyebb eligazodást szeretnénk szolgálni Prvić Luka fontosabb pontjait ábrázoló
térképünkkel.
Apróhirdetések
-
Kiadó apartmanok - Murter
-
Dunja Apartmanok - Pag
-
Nyaralás szigeten - Splitska
-
Edo és Zuzana Sikavica Apartmanok - Baška Voda
-
Kiadó apartmanok - Grebaštica
-
Nini apartmanok - Nin
-
Apartmanok a tenger mellett - Šepurine
-
Jasna ház - Maslinica
Fórum
21:21,
Képek : Apartmanházak 2., szeretném megtudni az apartman
21:20,
Képek : Apartmanházak 2., szeretném megtudni ennek az
21:14,
Képek : A Smričeva Glav az út fölött, Köszönöm:)
19:56,
Képek : A Smričeva Glav az út fölött, Helló vargamarcs!
19:41,
Képek : A Smričeva Glav az út fölött, Örök kérdés?
18:59,
Üdvözlet a www.Lopud.info honlapon!, Szia! Itt találhatsz
22:07,
Üdvözlet a Bosana.info-n!, Kedves Saso63! A Meridiánnak csak a
20:52,
Üdvözlet a Bosana.info-n!, Azt gondolom, hogy nemcsak a Pag
11:39,
Bogárdi János,, nagyon köszönöm az infót
11:37,
Új téma címe, Hozzászólás
11:36,
olcsó étterem, tud valaki jó éttermet, nem luxust, helyi
19:10,
Üdvözlet a Dramalj.info oldalon!, Kedves Éva! Ez a Pivovara
Hírek
-
Szolgáltatások: újabb rovat a CroaRiván
-
bvp: CroaRiva értékelések - a CroaRiva új szolgáltatása, ajándékokkal
-
Elérhető Horvátország kék zászlós strandjainak 2011-es listája és térképe
-
Apróhirdetési rovatot nyitott a CroaRiva
-
Isztriai borok kóstolója Dunaújvárosban
-
Nevezetességek, látnivalók - új rovat a CroaRivan
-
500 kép a CroaRiva napi kép gyűjteményébenProgramok a környéken
Adriatic Hajókiállítás és Vásár - Šibenik, 05. 17. - 05. 20.
Nemzetközi Gyerekfesztivál - Šibenik, 06. 18. - 07. 02.
The Garden Festival - Tisno, 07. 04. - 07. 11.
Vodicei Dzsessz Fesztivál - Vodice, 07. 29. - 07. 30.
Hagyományos Szamárlovagló Verseny - Tribunj, 08. 01. - 08. 01.